Végleg elszabadult a hatalmi őrület

Utálom a teátrális kifejezéseket, de még is csak az van: menni kell innen, mert a szörny végleg elszabadult.

Hát igen. Anno a Klubrádiót nem tudták kinyírni, pedig mennyire zavarta őket a csatorna és az a pár hőzöngő nyugger, aki még most is ott ordítoznak drágabolgárúrnak. De akkoriban, amikor minden lehetséges fórumon igyekeztek elkussoltatni az adót, azért még volt némi önkontroll, bizonyos vonalakat nem léptek át. Nem volt olyan nagy az étvágy, a csúcson lévők kollektív tudatát még nem öntötte el végzetesen a hatalmi őrület.

Az utóbbi években egyre több jel utalt arra, hogy valami végleg eltört és egyre halványabbak azok a bizonyos vonalak is, amiket azért még Közép-Európában sem illik átlépni súlyos politikai és társadalmi örökségünk ellenére sem. Ennek a Népszabadság beszántásával végleg vége. A leghülyébbeknek is tiszta, hogy mi történik (ha kiderült az ellenkezője, tévedésemről azonnal posztolok egyet). Semmi sem elég, a jóllakottság érzése tökéletesen idegen e hatalomtól. 

Nem e lappal keltem és feküdtem – a webes oldaluk kifejezetten béna volt – viszont a printet minden nap olvastam. Hozták a most már végzetesnek mondható sztorikat, amelyeket olvasva pontosan látszott, hogy mi is épült itt ki valójában. Egyszerűen: egy félelmetes rendszer, amely még a sajátjait is lándzsára tűzi, ha azt dobja a gyümigép. Kiépült egy olyan kommunikációs narratíva, amit a pőre és kocsmai hazudozás és a cinizmus mérgező keveréke tart egyben, ami gyakorlatilag elérte a célját, mint Orwell újbeszélje: lassan alig találunk szavakat arra, hogy pontosan leírjuk a körülöttünk lévő tébolyt. A nyelv már nem dús a rendszer leírásához.

Hosszan lehetne sorolni az ilyen-olyan stallummal bíró gazemberek ténykedését, a mesés történeteket életmódról, utazásokról, kiváltságokról, milliárdos és az élet minden, de tényleg minden területére kiterjedő pályázati sikerekről. 

Utálom a teátrális kifejezéseket, de még is csak az van: menni kell innen, mert a szörny végleg elszabadult.